2013. augusztus 6., kedd

Medvehagymás túrós pogácsa



Medvehagymás túrós pogácsa:
Hozzávalók – 4 főre:
50 dkg túró, 80 dkg liszt, 2 tojás, 1 pohár tejföl, 2,5 g élesztő, 1,5 dl tej, 10 dkg medvehagyma (szárított vagy friss), csipet cukor, 2 kiskanál só, 2 evőkanál zsír, kevés olaj
Előkészület: 20 perc Sütés: 20 perc
Elkészítése:
Az élesztőt a langyos tejben pici cukorral és 2 kanál lisztel felfuttatjuk.
A túrót összekeverjük az apróra vágott medvehagymával, sóval, 1 db tojással és tejföllel, baromfizsírral. (Mindez szobahőmérsékletű legyen, mert ha hidegebb, akkor nehezebben fog megkelni a tésztánk, és nehezebb lesz a tésztánk).
A liszthez hozzákeverjük a túrós masszát, ha megkívánja a tészta akkor gyúrhatunk még bele lisztet vagy tejfölt, attól függ milyen liszttel dolgozunk. (Én BL55-öset használok.)
Mindezt jól összegyúrjuk, közepes keménységű tésztát kapunk, a végén gyúrunk még hozzá kb. 2 ek olajat, így nem ragad a kézhez, sem a tál falához.
2 cm vastagságúra nyújtjuk, tojással megkenjük, egy éles késsel berácsozzuk a tetejét.
Pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, majd zsírpapírral bélelt vagy kivajazott tepsiben kb. 1 órán át kelesztjük.
Előmelegített forró sütőben sütjük kb. 10 percig, hogy kérget kapjon, így nem szárad ki a pogácsa, majd kisebb fokozaton kb. 10 percig aranybarnára sütjük.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés  
http://www.nosalty.hu/recept/medvehagymas-turos-pogacsa  

 

2013. július 24., szerda

Kókuszkrémes-kakaós süti



Kókuszkrémes-kakaós süti:
Hozzávalók 4 főre:
Tészta:
4 db tojás, 13 evőkanál cukor, 1 dl tej, 1 dl olaj, 13 evőkanál liszt, 1 csomag sütőpor, + 2 evőkanál kakaópor, 1 evőkanál tej
Kókuszkrém: 0,5 l tej, 5 evőkanál cukor, 3 evőkanál liszt, 1 csomag vaníliás cukor, 20 dkg kókusz
Máz: 3 evőkanál kakaópor, 3 evőkanál cukor, 3 evőkanál víz, 6 dkg vaj, 4 evőkanál olaj
Elkészítése:
  1. A tészta hozzávalóit a leírt sorrendben keverjük össze, majd osszuk kétfelé.
  2. Az egyik feléhez keverjük a két evőkanál kakaót és az egy evőkanál tejet.
  3. A kakaós tésztát vajazott, lisztezett tepsibe öntjük, és addig sütjük, míg átsül a teteje.
  4. Elkészítjük a kókuszkrémet: a tejet felforraljuk, majd a tűzről levéve, hozzákeverjük a kétféle cukrot és a lisztet.
  5. Mixerrel jól keverjük el, végül adjuk hozzá a kókuszt, és jól keverjük össze még egyszer.
  6. A kakaós tésztát kivesszük a sütőből, és egyenletesen elosztjuk rajta a kókuszos krémet.
  7. A kókuszos krémre jöhet a sárga tészta.
  8. Addig sütjük, amíg szép aranybarna nem lesz. Tűpróba! 
  9. Ha kihűlt, csokimázzal leöntjük. Előkészület: 15 perc, Sütés: 35 perc, Sütési hőfok: 170°C, Tepsi mérete: 20X35 cm


Krumplifőzelék



Krumplifőzelék:
Hozzávalók 4 adaghoz:
Az alaphoz: 1 kg burgonya, 2 evőkanál olaj, 1 fej vöröshagyma, 1 csipet só, 1 csipet őrölt fehér bors, 1 púpozott teáskanál őrölt pirospaprika, 5 db babérlevél, 100 ml víz, 1200 ml víz, 1 nagy csipet majoránna, fél evőkanál ecet
A habaráshoz: 200 ml tejföl, 60 g liszt, víz
A tálaláshoz: kolbász, tükör tojás, stb…
Elkészítése:
A krumplit meghámozzuk, felszeleteljük. A vöröshagymát felkockázzuk, majd olajon pirítani kezdjük. Ha üvegessé vált a hagyma, sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a pirospaprikát. A receptben szereplő első, kisebb mennyiségű vízzel felöntjük, hogy a paprika ne égjen meg. A krumpliról leöntjük a vizet, és a hagymához tesszük a babérlevéllel együtt. A receptben szereplő második, nagyobb mennyiségű vízzel felöntjük. Közepes lángon, lefedve addig főzzük, míg a burgonya megpuhul. Kb. 30 perc. Míg a burgonya fő, habarást készítünk. A liszthez adjuk a tejfölt, és simára, csomómentesre keverjük. Ha csomós marad, egy kevés vízzel hígíthatjuk. Ízlésünknek megfelelően sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a majorannát is. Behabarjuk a főzeléket. A forró léből egy merőkanálnyit folyamatos keverés mellett hozzácsurgatunk a habaráshoz, majd hozzáöntjük a felhígított habarást a krumplihoz. Egyenletesen elkeverjük benne. Addig főttük, míg a kellő sűrűség ki nem alakul, a lisztes ízérzet el nem múlik. Ez 1-2 perc. Hozzáadjuk az ecetet, készre ízesítjük a főzeléket.
Ha egy kicsit hígabb maradt, mert nem tettünk elég lisztet a habarásba, akkor egyszerűen csak saját magával besűrítjük a főzeléket. Ezt úgy csináljuk, hogy a fele főzeléket egy turmixgépben lepürésítjük és vissza merjük a másik feléhez.
Tipp: Saját zsírján pirított kolbásszal tálaljuk. Akár a kiforrt kolbászzsírral lecsurgathatjuk a főzeléket tálaláskor. 
(http://www.desszert.eu/krumplifozelek) 




2013. július 23., kedd

Gombás tarhonya

Gombás tarhonya:
Hozzávalók:
25 dkg gomba, 25 dkg tarhonya, petrezselyemzöld, 1 leveskocka, ízlés szerint vaj, só
Elkészítése: A gombát az apróra vágott petrezselyemmel megpároljuk a vajon, hozzáadjuk a tarhonyát, és ha kissé megpirult a tarhonya, felöntjük annyi vízzel, hogy kétujjnyira ellepje. Hozzáadjuk a leveskockát. Megsózzuk és fedő alatt puhára pároljuk. 

(http://www.nosalty.hu/recept/sajtos-burgonyakrokett) 




2013. július 19., péntek

Gyümölcskenyér meggyel


Gyümölcskenyér meggyel:
Hozzávalók 4 főre:
7 dkg cukor, 7 dkg vaj, 15 dkg liszt, 3 db tojás, 30 dkg gyümölcs (bármilyen),
1 mokkáskanál szódabikarbóna, csipet só
Elkészítése:
A lisztet, a sót, a cukrot és a szódabikarbónát összekeverjük. Hozzáadjuk az olvasztott vajat és a tojásokat. Legvégül belekeverjük a gyümölcsöket is. Őzgerincformába vagy kalácsformába tesszük, elsimítjuk a tésztát. Előmelegített sütőben 180°C-on sütjük készre, kb. 30 perc alatt. A sütési idő nagymértékben függ a gyümölcsök fajtájától (mennyire lágyítja a tésztát). Tűpróbával ellenőrizzük. Várjuk meg, amíg a formában kihűl, mert könnyen törik a tészta. 


2013. július 17., szerda

Sajtpuffancs



Sajtpuffancs:
Hozzávalók 4 személyre:
2,5 dl tej, 8 dkg margarin, 12 dkg sajt, 16 dkg liszt, 3 db tojás + 1 tojássárgája, 1 kávéskanál só
Elkészítése:
A tejet felforraljuk a margarinnal, és belekeverjük a lisztet, amelybe belerakjuk a sót. A tűzről levéve még melegen belekeverjük a 3 tojást. Ha kihűlt, hozzákeverjük a reszelt sajtot.
Kivajazott, lisztezett sütőpapírra adagoljuk egy evőkanállal. Megkenjük a tetejét tojássárgájával és előmelegített sütőben 200 fokon, kb. 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük őket. 

2013. július 16., kedd

Csirkés tarhonya



Csirkés tarhonya:
Hozzávalók:
2 db csirkecomb, 2 db csirkemell filé,  3 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, őrölt kömény, őrölt piros paprika,só, olaj, 4-5 db krumpli, 3 db paradicsom, 3 db paprika,
250 g közepes tarhonya
Elkészítése: A vöröshagymát meghámozzuk és finomra aprítjuk, beletesszük egy főzőedénybe, erre teszünk ízlés szerint sót, majd öntünk rá olajat. Jól elkeverjük és elkezdjük párolni a hagymát. A vöröshagyma szépen összeesett, ekkor ízesítem zúzott fokhagymával, egy kicsit elkeverem, teszek rá ízlés szerint őrölt köményt. És mivel még elég nedves a hagyma nem sistereg, hozzá teszem az őrölt piros paprikát. Majd a megmosott, előkészített csirke húst beleteszem és gyorsan átforgatom ezen a paprikás hagymán. (A combokat egészben hagyom, a csirkemell filéket nagyobb darabokra felkockázom.) Ezt nevezzük pörkölésnek. A klasszikus pörkölt az a pirospaprikás hagymás kicsit párolt húst jelenti.
A pörkölés után egy kis vizet adunk az ételhez. Célszerű mindig csak egy kicsi vizet alá öntve, viszonylag sűrűn megkeverve főzni.
Szezonjában lehet ízesíteni összedarabolt paprikával és paradicsommal.
Majd beleteszem a meghámozott és kockára vágott krumplikat és a tarhonyát. Felöntöm annyi vízzel amennyi ellepi és fedő alatt hagyom hogy, megfőjön párszor át keverve. Ha kész tálalható kovászos uborkával vagy/és befőttel. Ki mivel szereti.
Tipp: Aki nem tarhonyát készít köretnek akkor mielőtt a húst beletennénk a pörköltünkbe kézi mixerrel össze mixelhetjük egy kicsit. Hogy a paprika és a paradicsom miatt ne legyen darabos az étel. 
Videós segítségek: 
http://www.youtube.com/watch?v=v6BcPtC0-78 – csirkepörkölt elkészítése
http://www.youtube.com/watch?v=5oRsD-7eWXY – hogyan daraboljunk fel egy egész csirkét